1942. március 16., hétfő | Megérkezés Esslingenbe

Ma elhagytuk a Stuttgartot: eljöttünk Zuffenhausenből, és nehéz menetfelszerelésben bevonultunk a 20 km-re lévő Esslingenben a dombtetőn lévő laktanyába.

Az esslingeni laktanyák | Forrás: Wikimedia Commons

1942. február | A század (al)tisztjei

A komoyabb rendfokozatú katonák között volt Müller százados századparancsnok, egy idősebb úr. Először a neudorfi Debatin közlegény kapott tőle rendkívül szabadságot – a században neki voltak a legjobb eredményei lövészetből, ezért csak orvvadásznak hívtuk.

Ott volt még egy Schulz nevű őrmester, a század számvevője. Az volt a legjobb, ha az ember nem került az útjába.

Meg kell még említeni Hepper őrmestert, valamint Motzer és Teufel szakaszvezetőket. Heppernek köszönhetem, hogy elvégezhettem a gépjárművezetői tanfolyamot, és III. osztályú jogosítványt kaptam.

1942. február | Öngyilkosság

Egy szomorú eseményről is meg kell emlékezni. A szomszédos épületben a gyalogoslövész-század újoncai laktak. Sokszor hallottuk, milyen szigorú volt a kiképzés, a drill, mekkora szivatások voltak stb. Állítólag előfordult, hogy fiatal újoncok kétségbeesésükben kiugrottak a laktanya harmadik emeletéről.

Ebben a gyalogoslövész-században volt kiképzésen Alwin Hambsch, egykori iskolatársam, aki korábban Rheinhausenben lakott, az Oberdorfstraßén, később Bad Rappenauba költözött. Alwin a háborúban elveszítette az egyik lábát

1942. február | Kivégzőosztagban

A hadbíróság – általunk ismeretlen okból – golyó általi halálra ítélt egy katonát. Johann Baumann gyalogost pedig beosztották a kivégzőosztagba öt vagy hat társával együtt. Amikor a fegyvereket kiosztották, már meg voltak töltve és ki voltak biztosítva. Uram irgalmazz!

A kivégzési parancsot az utolsó pillanatban visszavonták. Olyan boldogok voltunk, hogy madarat lehetett volna fogatni velünk!

És mi lett a halálra ítélttel? Soha többé nem hallottunk az ügyről

1942. február | Rokonlátogatás

A Zuffenhausenben töltött idő alatt alkalmam nyílt, hogy meglátogassam egyik unokatestvéremet és feleségét, Wendelint és Sofiet (született Becker), akik Stuttgart mellett laktak. Két éves kislányuk, Anna (1940-ben született), mindig sok örömet szerzett: lelki feltöltődés.

A háború végén, 1945 május 8-án Wendelin őrmester volt a Birodalmi Munkaszolgálatnál. 1953. április 1-jén átvette a Rheinhauseni Takarék- és Kölcsönpénztár vezetését, és így édesapám, Max Baumann utódja lett, aki 1928. január 1-jétől 1953-ig – 72 éves koráig – vezette a hitelintézet ügyeit.

Wendelin 1987. február végén halt meg (75 éves korában), felesége, Sofie pedig egy hónappal később (73 évesen).

1942. február 4., szerda | Téli menetelés

Mai levelemben arról tájékoztatom édesanyám, édesapám és Ida nővérem, hogy a vasárnapi szabadságról 23.30-kor rendben visszaértem a laktanyába.

Tegnap, kedd reggel fél 5-kor volt ébresztő, fél 6-kor indult a menetelés: 25 km jeges utakon, hóviharban, nagy szintkülönbséggel, és egy fél órára még a gázmaszkot is föl kellett venni. Azt hittem, belepusztulok. Társaim nyögtek, káromkodtak mint a kocsis. Erőltetett menet volt, 25 font (kb. 12 kg) felszereléssel.

3 órát és 20 percet tartott a kínzás.

1942. január 25., vasárnap | Vezetéképítési gyakorlatok

Mai levelemben egy terepen történő vezetéképéítésről, úgynevezett építőgyakorlatról írok. Azon a héten nagyon hideg volt: –30 °C fokban fektettük le a távbeszélő-vezetékeket. Sok bajtársam megbetegedett.

A minden héten elkövetkező éjszakai gyakorlatok undorítóak voltak.

A levélben még megkérdeztem, hogy befagyott-e a Rajna.

1942. január 12., hétfő | Menetgyakorlat

Mai levelemben egy menetelésszerű téli gyakorlatról írtam, amelyet előző csütörtök-pénteken hajtottunk végre. A hőmérséklet –20 °C fok volt, és kb. 55 km-t kellett Zuffenhausen és Leonberg környékén havas és jeges utakon megtennünk. Egyik hálótársamnak lefagyott a nagyujja.

1941. december 22., hétfő | 3. osztályú Wehrmacht-jogosítvány

Az elméleti és gyakorlati vizsgára 1941. december 22-én, hétfőn került sor. A katonai igazolványomba a következő bejegyzés került
Wehrmachtsführerschein Kl. 3 (22.12.41) durch Inf. Ers. Btl. (mot) 119, Liste 1941/723.

A vizsgáztató egy kedves, idősebb tiszt volt: nagyon megnyugtató volt a jelenléte.

A gyakorlati oktató egy fiatal altiszt volt. Stuttgartban és Zuffenhausenben vezettünk, és az oktató barátnői fuvarozását is vezetési gyakorlatnak tekintette. A szolgálatban azonban nem ismert tréfát. Előfordult, hogy egy tanulónak a hiba súlyossága szerint pl. ki kellett szállnia az autóból, és a jármű után kellett futnia – hegynek fölfelé a laktanyába. Egyszer én is csináltam valami ostobaságot, és az altiszt azt mondta: „Azt hiszem, ön berúgott.”

A vizsga után szerette volna, ha én leszek a tisztiszolgája, de tudattam vele, hogy már Breiholz és Friedel őrmesterek szolgálatában állok.

1941. december 20., szombat | Karácsonyi ünnepség

Az 1941-es háborús év december 20-án, szombaton egy karácsonyi ünnepséggel zárult Zuffenhausenben, amelyen nagyjából 300-an jöttünk össze. Nagy szerencsémre a karácsonyi ünnepnapokat szüleimmel és testvéreimmel tölthettem: szabadság!

1941. december 2., kedd | Az újoncidő vége!

Nyolc hét kiképzés után véget ért az újoncidő (október 3-án, pénteken kezdődött): verejték, félelem, aggódás és honvágy jellemezte. Iszonyú megaláztatásokhoz és leszidásokhoz kellett jó pofát vágni.

Első hazaküldött levelemben így írtam:

„Ébresztő 5 óra 45-kor, aztán megállás nélkül majdnem este 7-ig.”

Említésre méltó még, hogy menetelés közben parancsra énekelni kellett.

Például: Die blauen Dragoner, sie reiten… (A kék dragonyosok, lovagolnak…)

 



Es ist so schön Soldat zu sein… (Oly szép katonának lenni…)






Auf der Heide blüht ein kleines Blümelein und das heißt: Erika… (A pusztán nyílik egy kis virág, neve: Erika…).




Ki a fene akar egy hosszú terepmenetelés után még énekelni?!

A kiképzés végén meglátogatott minket az ezredes, és megdicsért.

1941 októberében és novemberében, és később is egészen ’45-ig, a háború végéig szüleim (édesanyám, Philomena 1942. március 19-én, 60 évesen elhunyt) és testvéreim rengeteg kis csomaggal és levéllel szereztek örömöt. Bizonyság erre a tábori postán írt és érkezett levelek, amelyek máig megvannak.

1941. ősz | Lövészet és írnokság

Egyik nap azonban fordulat történt. Lementem a század fegyverraktárába, ahol Dukek főtörzsőrmester azt mondta, hogy szép a kézírásom, így a következő lövészeten én lettem az írnok a lőtéren. Ettől kezdve bármilyen rossz eredményeim is voltak a lövészeten, nem kellett vezénylésre a koszban fetrengenem. Soha nem fogom elfelejteni Dukek főtörzsőrmester emberségességét. Hivatásos katona volt, több mint tizenkét éve szolgált.

Lőgyakorlat (korabeli képeslap) | Forrás: www.akpool.co.uk

Még egy emlék a lőeredményeimről. 1941. november 2-án többek között az alábbiakat írtam haza:

„Az első lőgyakorlaton 20 köröm volt, követelmény nem teljesítve.
A másodikon 27, követelmény teljesítve (5-5 lövés).
Kis kaliberes lövészet: 5 lövés, 51 kör – dicséret az őrmestertől!”

1941. ősz | Gyakorlatozás

A híradós szakaszban szolgált Greiß őrsmester is. Ha nem sikerült a kiképzés, egyszerűen a fejünkhöz vágta a „Heeresdienstvorschrift” (szolgálati szabályzat) című könyvecskét.

A terepen sem volt szívbajos. Októberben és novemberben a talaj nedves és sáros, nekünk pedig le kellett hasalnunk a földre, és egy hátraarcot végezni az övcsatunkon.

Amikor a laktanya környékén gyakorlótöltényekkel (vaktöltényekkel) lőttünk, megparancsolta, hogy a kilőtt töltényhüvelyeket a fogunkkal emeljük ki az hóléből. Jaj volt annak, aki nem teljesítette.

Milyen ember volt? Ostoba, brutális – és a szeszt sem vetette meg. Semmi szerethető sem volt benne.

1941. ősz | Evés, mint kötelező szolgálat

A vasárnapi szabadságról jöttem vissza, a távolság otthonról (Rheinhausen) a laktanyáig (Stuttgart-Zuffenhausen) alig 100 km volt. Mivel édesanyám küldött ennivalót, ezért ezen az estén nem mentem le a kantinba vacsorázni.

– Az étkezés szolgálat – így Vierhaus szakaszvezető, és írásban jelentést tett, amely Breiholz őrmesternél landolt. Mivel – hál’ Istennek – Breiholz tisztiszolgája voltam, ezért a jelentés egy Baumann közlegénnyel folytatott megbeszélést követően megsemmisíttetett. Breiholz sebesültként került az orosz frontról Zuffenhausenbe. Kedves ember volt – ember volt.

Vierhausszal később Oroszország déli részén találkoztam. Ügyet sem vetettem rá.

1941. ősz | Híradóskiképzés, szuronytartó

A híradós szakaszban Vierhaus szakaszvezető lett az új vezetőm. Amennyire tudom, a Rajna-vidékről, Kölnből származott. Úgy tűnt, a morzénél jobban értek a távbeszélő-készülékhez: tíz vezetékes kis kapcsolószekrény, vezetéképítés, hátra vehető kábeldob, kábelvágó kés, szigetelő szalag stb.

10 vezetékes telefonközpont | Forrás: wehrmacht-awards.com

Egyszer fegyvertisztításnál Vierhaus szakaszvezető megkérdezte, hol található a szuronytartó. Nem tudtam kapásból válaszolni. Erre Vierhaus megparancsolta, hogy másszam föl a legénységi szoba ablakpárkányára, és ordítsam ki a laktanyaudvarra, hogy „Nem tudom, hol a szuronytartó!”. A parancsot végrehajtottam; iszonyú megalázó volt.

II. világháború bajonettek | Forrás: Wikimedia Commons

1941. ősz | Kiképzés: rádiósból híradós

A kiképzés idő szenvedés volt. Először a rádiósokhoz kerültem. Itt a morzejelek megtanulása és fogadása, valamint a morzekészülék kezelése volt a lényeg. Nagyon rosszul boldogultam az egésszel: az agyam egyszerűen képtelen volt ilyen gyorsan felfogni mindent. Wieland szakaszvezető (a rajparancsnok és kiképző) értésemre adta, hogy nem tudom megcsinálni. Wieland alacsony termetű, erőteljes felépítésű ember volt, nem az a szelíd sváb típus. Bizonyára örült, hogy kivettek a rádiósok közül, és híradósok közé raktak. Sokat segített neki egy Schroth nevű hadnagy is.

Korabeli morzetávíró | Forrás: kpemig.de

Wieland szakaszvezetőt 1944 első hónapjaiban láttam viszont az oroszországi keleti front déli szakaszán: egy jelentéktelen kis beszélgetés után gyorsan elbúcsúztam tőle.

1944. március 9-én Schroth hadnagy adta át nekem telefonon az üzenetet, hogy jönnek az oroszok. A beszélgetésnek hirtelen vége szakadt: megjöttek! Schroth hadnagy ettől a pillanattól kezdve eltűntnek minősült.

1941. október 3., péntek | Bevonulás

1941. október 3-án, egy pénteki napon hívtak be a nagy német Wehrmachtba. Úgynevezett keretszolgálati behívót kaptam.

A gyülekezőhely a karlsruhei főpályaudvar volt. Vasúton szállítottak bennünket Stuttgart-Zuffenhausenbe. A cím: TÁBORI POSTA!
Johann Baumann közlegény
Alegység-híradós tartalékos század, 86. lövészdandár, Stuttgart-Zuffenhausen

Rövidítve: E.K.f.TR.N.d.Sch.Br.86, Gránátoskaszárnya

A Grenadierkaserne az '50-es években. Forrás: usarmygermany.com