1942. szeptember 19., szombat | Kabardok

Rosel nővérem 33. születésnapja. Nagyon szorgalmasa írta nekem a leveleket; máig hálás vagyok a sok 10 dekás csomagért, amelyeket a fronton tőle kaptam.

Altudban kabardok (keleti cserkeszek) laknak, más nyelven beszélnek és nem olyan barátságosak. Telefonközpontos szolgálatba osztottak. Csemegeszőlőt, tojást, paradicsomot, krumplit, sőt tyúkokat szereztünk.

Pihenőállás a Tereknél, kis rohanó hegyi folyó. Sok páncélgránátos lelte a vízben a halálát, ahogy később egy bajtárs mesélte: „csípőig álltunk a vízben!” Több mint 120 kilométerről látszik a Kaukázus legmagasabb hegye a hósapkás Elbrusz: csodálatos!

1942. szeptember 10., csütörtök | Vezetéképítés

Vezetéképítés Trockijprimalkinszkoje faluig. Az első benyomások az első vonalból. A helyiek nagyon barátságosak: tejet, kenyeret, tojást, almát és szőlőt adtak.

1941. ősz | Evés, mint kötelező szolgálat

A vasárnapi szabadságról jöttem vissza, a távolság otthonról (Rheinhausen) a laktanyáig (Stuttgart-Zuffenhausen) alig 100 km volt. Mivel édesanyám küldött ennivalót, ezért ezen az estén nem mentem le a kantinba vacsorázni.

– Az étkezés szolgálat – így Vierhaus szakaszvezető, és írásban jelentést tett, amely Breiholz őrmesternél landolt. Mivel – hál’ Istennek – Breiholz tisztiszolgája voltam, ezért a jelentés egy Baumann közlegénnyel folytatott megbeszélést követően megsemmisíttetett. Breiholz sebesültként került az orosz frontról Zuffenhausenbe. Kedves ember volt – ember volt.

Vierhausszal később Oroszország déli részén találkoztam. Ügyet sem vetettem rá.