Leváltottak a szárnysegédi tisztségről. De mi történt?
Koch főhadnagy kapott ajándékba az úti- és felügyelőtiszttől egy kacsát. A madarat én vágtam részekre és főztem meg. Praktikusnak látszott, hogy egy egytálételt készítsek belőle, a burgonyás tyúkhúsleveshez hasonlót. A főhadnagy szállására barátom és a motoron az oldalkocsiban utazó társam vitt el az étellel együtt. Felszolgáltam az ételt, a századparancsnok azonban elutasította: egy ropogós pirosra sült kacsát várt… A – szerintem – nagyon jó egytálételt vihettem vissza magammal. Aztán még azt is a fejemre olvasta, hogy a kacsa mellét és legjobb részeit fölzabáltam, neki meg csak a maradékot hagytam volna. „Lelépni!”
Azonnali hatállyal áthelyezett előre, egy távbeszélő-építő rajhoz.
Mennyire örültek az oroszok, amikor mindnyájuknak felszolgáltam egy tányér levest! Nagyon megköszönték. Barátom és motorostársam szintén kapott belőle. Nem sokkal később elesett, ami nagyon elszomorított. Még a szintén a szálláson tartózkodó, korábban lelőtt orosz pilóta is kapott a levesből, hogy kacsahúst ehessen. Hatalmas nagy ember volt – vajon mi lett vele később?
A frontszakaszunkon románok is voltak: szövetségeseink, fegyvertestvérek. Román egységekhez is építettünk ki távbeszélő-vezetékeket, gyakran vezetékpróbát is tartottunk, oroszul: harasó, jó.
Hataldonban volt a szállásunk: a térségében szörnyű, brutális volt a háború. Egyszer átzúgott egy lövedék a szobán: az egyik ablakon be, a másikon ki. Ernst hadnagy is ott volt, egy kedves ember és jó tiszt; nagyjából 8 évvel lehetett idősebb nálam, és híradós tisztként megkapta az I. osztályú vaskeresztet.
Mohamedán szállásadóink egy ízben meghívtak enni. Leterítették az imaszőnyeget, és megmosták a kezüket. A ház atyja letérdelt, többször meghajolt és Allahhoz imádkozott. Az ima után mindannyian főtt ürühúst és húslevest kaptunk a tányérunkba. Nagyon jók voltak hozzánk, csak egy szpaszibát (köszönöm) tudtunk nekik mondani.
A grúzok földjén sok szőlő nőtt, így volt szőlő az asztalon, és bor is. A csemegeszőlős történet még idekívánkozik.
Volt a senkiföldjén egy nagy szőlőskert, ahol szeptember-október táján érett a szőlő. Életemben nem láttam még ilyen szép és nagy szőlőt; hoztunk belőle. Alig néhány fürttel tele lett a vizesvödör. A szüret nem volt veszélytelen: az ellenség rálátott a szőlőre, és az orosz tüzérség elkezdett lőni minket. A tőkéknek ki kellett bírniuk, és némi kár keletkezett a természetben, de halottak és sebesültek ezúttal nem voltak.
Ordzsonokidzénél [ma: Vlagyikavkaz] a Terek folyó mellett mesélte egy katonaorvos egy sebesült bajtársról: „A teremtő, illetve egy nő világra hoz egy egészséges gyereket. A gyermekből férfi lesz és katona. Háború van, és az állam, a Nagynémet Birodalom megparancsolja, hogy vonuljon a frontra. Ott elveszíti a szeme világát, kezét, lábát stb. Ki tudja ezt felfogni? Tehát – mondta a katonaorvos – nem szabad háborút indítani.” Igaza volt. Ki viseli mindezért a felelősséget?
1942. október 30., péntek | Új századparancsnok
Koch főhadnagy személyében új századparancsokot kaptunk. Civilben ügyvéd egy kasseli ügyvédi irodában. Koch is átvett szárnysegédnek.
1942. október 26., hétfő
Prohladnij, kifogástalan szállás.
1991. június 17-én a speyeri Szent Vince kórházban találkoztam egy Prohladnijból származó hölggyel az 527-es kórteremben. Kicsi a világ.
1991. június 17-én a speyeri Szent Vince kórházban találkoztam egy Prohladnijból származó hölggyel az 527-es kórteremben. Kicsi a világ.
1942. október 25., vasárnap | Gránátsebesülés
Folytatódik az előrenyomulás. Déli fél tizenkettőkor Welker századparancsnok egy gránátszilánktól megsérült a jobb térdén. Hartungot, a gépkocsivezetőt a jobb lapockáján érte. Welker arra kért, hogy szerezzek neki egy fekete (vagyis páncélos) egyenruhát. Az úgy egyenruhával vittük be a tábori kórházba. Menyasszonya – egy ezredes lánya – Lipcsében lakott, Welker főhadnagy gyakran mutatta a fényképét. Aztán azt mondta: „Jani, ez az egész olyan mérhetetlenül elkeserítő.”
Gyakran sikerült a Kaukázusból kapcsolatot teremteni Lipcsével, hogy Welker beszélhessen a menyasszonyával. Kedves ember volt, jól megértettük egymást. Nagyon sajnáltam, hogy emberként és vezetőként elveszítettük.
A háború után is eszembe jutott Welker híradóstiszt: 1985. december 31-én kezdtem írásban kutatni utána, és szerencsém volt. 1986. március 20-án írt a Szövetségi Levéltár aacheni részlege, hogy Welkert 1944. június 15-ével századosként áthelyezték a szárazföldi haderő I. híradósiskolájába. 1986 június 29-én a Szövetségi Levéltár német szolgálati helye azt írta, hogy Wilhelm Welker atya Lambrechtben él, Pfalzban.
Nem sokkal később feleségemmel, Helgával meglátogattuk: nyugalmazott evangélikus esperes volt. Az udvarában volt egy kimustrált fa gyóntatószék, amit katolikusok szoktak használni. Welkert rögtön felismertem, ő azonban nem emlékezett rám, sőt a Kaukázusra sem. Megismertük feleségét is, aki akkoriban a menyasszonya volt. Frau Welker mesélte, hogy apját, Stahel ezredest később előléptették tábornokká. 1944-ben Romániában fogságba esett, ahonnan hosszú idő után szabadult, és hazáját már nem érte el: nem sokkal a német határ előtt meghalt az egykori hadifoglyokat szállító vonaton.
Gyakran sikerült a Kaukázusból kapcsolatot teremteni Lipcsével, hogy Welker beszélhessen a menyasszonyával. Kedves ember volt, jól megértettük egymást. Nagyon sajnáltam, hogy emberként és vezetőként elveszítettük.
* * *
A háború után is eszembe jutott Welker híradóstiszt: 1985. december 31-én kezdtem írásban kutatni utána, és szerencsém volt. 1986. március 20-án írt a Szövetségi Levéltár aacheni részlege, hogy Welkert 1944. június 15-ével századosként áthelyezték a szárazföldi haderő I. híradósiskolájába. 1986 június 29-én a Szövetségi Levéltár német szolgálati helye azt írta, hogy Wilhelm Welker atya Lambrechtben él, Pfalzban.
Nem sokkal később feleségemmel, Helgával meglátogattuk: nyugalmazott evangélikus esperes volt. Az udvarában volt egy kimustrált fa gyóntatószék, amit katolikusok szoktak használni. Welkert rögtön felismertem, ő azonban nem emlékezett rám, sőt a Kaukázusra sem. Megismertük feleségét is, aki akkoriban a menyasszonya volt. Frau Welker mesélte, hogy apját, Stahel ezredest később előléptették tábornokká. 1944-ben Romániában fogságba esett, ahonnan hosszú idő után szabadult, és hazáját már nem érte el: nem sokkal a német határ előtt meghalt az egykori hadifoglyokat szállító vonaton.
1942. október 10., szombat | Új századparancsnok
Megjött az új századparancsnok, Wilhelm Welker főhadnagy. A szolgálatvezető megkérdezte, nem akarok-e a szárnysegédje lenni, amire igent mondtam.
Kettőnknek Zajszkij [Zajukovó?] faluban volt a szállásunk. A magda, vagyis a szállásadónőnk jóindulatú, tiszta és szorgalmas volt. Megtanított palacsintát sütni.
Kettőnknek Zajszkij [Zajukovó?] faluban volt a szállásunk. A magda, vagyis a szállásadónőnk jóindulatú, tiszta és szorgalmas volt. Megtanított palacsintát sütni.
1942. október 5., hétfő | Elhagyjuk Altudot
Elhagyjuk Altudot, és a 7. utászrajhoz kerültem.
Megjegyzendő, hogy az altudi temetőben nyugszik Erwin Mack tábornok. A hadosztályparancsnok augusztus 26-án esett el három másik magas rangú tiszttel együtt egy váratlan aknavető-támadásban.
Megjegyzendő, hogy az altudi temetőben nyugszik Erwin Mack tábornok. A hadosztályparancsnok augusztus 26-án esett el három másik magas rangú tiszttel együtt egy váratlan aknavető-támadásban.
1942. szeptember 19., szombat | Kabardok
Rosel nővérem 33. születésnapja. Nagyon szorgalmasa írta nekem a leveleket; máig hálás vagyok a sok 10 dekás csomagért, amelyeket a fronton tőle kaptam.
Altudban kabardok (keleti cserkeszek) laknak, más nyelven beszélnek és nem olyan barátságosak. Telefonközpontos szolgálatba osztottak. Csemegeszőlőt, tojást, paradicsomot, krumplit, sőt tyúkokat szereztünk.
Pihenőállás a Tereknél, kis rohanó hegyi folyó. Sok páncélgránátos lelte a vízben a halálát, ahogy később egy bajtárs mesélte: „csípőig álltunk a vízben!” Több mint 120 kilométerről látszik a Kaukázus legmagasabb hegye a hósapkás Elbrusz: csodálatos!
Altudban kabardok (keleti cserkeszek) laknak, más nyelven beszélnek és nem olyan barátságosak. Telefonközpontos szolgálatba osztottak. Csemegeszőlőt, tojást, paradicsomot, krumplit, sőt tyúkokat szereztünk.
Pihenőállás a Tereknél, kis rohanó hegyi folyó. Sok páncélgránátos lelte a vízben a halálát, ahogy később egy bajtárs mesélte: „csípőig álltunk a vízben!” Több mint 120 kilométerről látszik a Kaukázus legmagasabb hegye a hósapkás Elbrusz: csodálatos!
1942. szeptember 18., péntek
Máig Berger rajában voltam. Bajtársak: Fülle, Kettner, Gidion, Weber, Renner és Böse.
Berger rajvezető, civilben mérnök, jóindulatú, kedves ember volt. Viccesnek találta, amikor mi badeniek a takarónkra (Decke) azt mondtuk, hogy szőnyeg (Teppich). Berger ezekben a napokban esett el. Altud környékén egy falu főterén temettük el. Keserűen álltam a sírjánál.
Ezen a napon áthelyeztek Altudba, ahol egy új rajt állítottak össze. A rajvezető Fischer tizedes lett, a legénység Baumann, Heijen és Paul Schwirtzer híradósok (15-ös gépjármű).
Berger rajvezető, civilben mérnök, jóindulatú, kedves ember volt. Viccesnek találta, amikor mi badeniek a takarónkra (Decke) azt mondtuk, hogy szőnyeg (Teppich). Berger ezekben a napokban esett el. Altud környékén egy falu főterén temettük el. Keserűen álltam a sírjánál.
Ezen a napon áthelyeztek Altudba, ahol egy új rajt állítottak össze. A rajvezető Fischer tizedes lett, a legénység Baumann, Heijen és Paul Schwirtzer híradósok (15-ös gépjármű).
1942. szeptember 10., csütörtök | Vezetéképítés
Vezetéképítés Trockijprimalkinszkoje faluig. Az első benyomások az első vonalból. A helyiek nagyon barátságosak: tejet, kenyeret, tojást, almát és szőlőt adtak.
1942. szeptember 8., kedd
Hajnali 4-kor riadó, reggel 8-tól délig a berendezéseket be kellett üzemelni. Őrség.
1942. szeptember 7., hétfő
Megérkeztünk a hadosztály megfelelő zászlóaljához, jelentkeztem a 128-as tábori tartalékos zászlóaljba. Egy nagy utászrajhoz kerültem (1 őrvezető és 8 közlegény). Szállás: a csernoleszkojei sertéskolhoz. A zászlóaljban nyugalom van, több régi bajtárssal újra találkoztam.
1942. szeptember 6., vasárnap | Halálos baleset
Éjszaka haláleset történt: egyik bajtársunkat lelőtte az egyik őrszemünk.
Fél hatkor indultunk Vorosilovszkból Pjatyigorszkba. Beteg lettem és hánytam: túl sok dinnyét ettem az úton. Szükségleteim elintézése közben kis híja, hogy engem is le nem lőttek. Szerencsém volt!
A pjatyigorszkiak nagyon barátságosak. Ez már a Kaukázus előtti terület; nagy gulyákat, méneseket és nyájakat láttunk. Sok a gyümölcsös, közte pedig a szokásos sztyeppei táj.
Fél hatkor indultunk Vorosilovszkból Pjatyigorszkba. Beteg lettem és hánytam: túl sok dinnyét ettem az úton. Szükségleteim elintézése közben kis híja, hogy engem is le nem lőttek. Szerencsém volt!
A pjatyigorszkiak nagyon barátságosak. Ez már a Kaukázus előtti terület; nagy gulyákat, méneseket és nyájakat láttunk. Sok a gyümölcsös, közte pedig a szokásos sztyeppei táj.
1942. szeptember 5., szombat | Érkezés Vorosilovszkba
Indulás hajnali 5-kor, délre megérkeztünk Vorosilovszkba.
1942. szeptember 3., csütörtök | Rosztov
Sátorban éjszakáztunk valahol Taganrog és Rosztov között. Őrségbe osztottak éjféltől 2-ig, és 4-től 5-ig. Fél hétkor indultunk és fél tízre megérkeztünk Rosztovba, ahonnan 13 órakor továbbindultunk. Rosztovban nagy pusztulást láttunk.
Eszembe jut egy nagy tábla: Európa–Ázsia határ!
Egy másik nagy táblán a következőt lehetett olvasni:
Német katonák figyelem! Rosztovban halálos nemi betegségek terjednek!
Eszembe jut egy nagy tábla: Európa–Ázsia határ!
Egy másik nagy táblán a következőt lehetett olvasni:
Német katonák figyelem! Rosztovban halálos nemi betegségek terjednek!
1942. szeptember 2., szerda | Hajnali indulás
Ébresztő hajnali 4-kor, indulás 7-kor. A 23. páncéloshadosztály műhelyszázadának járműveivel vittek minket toronyiránt.
1942. szeptember 1., kedd | Olasz katonák
A vízvételező helynél olasz katonákkal találkoztunk. Szállásuk egy nagy villában volt; az előtte lévő kertből látszott az Azovi-tenger. Magas, csinos, fiatal fiúk voltak az olaszok, jelnyelvvel próbáltuk megérteni egymást.
1942. augusztus 31., hétfő | Szolgálat Taganrogban
A taganrogi vasútállomáson tartózkodtunk, munkaszolgálaton.
1942. augusztus 30., vasárnap | Megérkezés a tengerhez
Hajnali 5.40-kor megérkeztünk Taganrogba, az Azovi-tenger partjára.
1942. augusztus 27., csütörtök | Vonatút dékeletre
Útközben: reggel 6 óra Lozova, utána Szlavjanszk, majd Druzskovka. A vasút két oldalán hatalmas kukorica- és napraforgótáblák. Egy hatalmas iparterületen is átutaztunk: egymás után sorjáztak a gyárak. Útközben óriási pályaudvarokon mentünk át.
1942. augusztus 25., kedd | Levél
Elküldtem egy levelet haza, és elérkezett a búcsú Harkovtól.
Elvezényeltek a 128. tábori tartalékos zászlóaljtól: 12 óra 15 perckor elindultunk Harkovból Nova Varáriába, szolgálat éjfélig, másnap reggel 7.00-kor pedig indulás a Kaukázusba, a frontra. A 23. páncéloshadosztály Altud térségében állomásozott a Kaukázus előterében (a Terek folyó mellett, az Tbiliszi előtti Ordzsonokidze [ma: Vlagyikavkaz] városánál).
Ebben a csatában vesztette életét Ewald Mehner 1942. május 25-én, pünkösdhétfőn. Pfeiffer azt mondta, hogy Ternijénél történt, páncélosok ölték meg.
Még egy kedves emlék Harkovból. 1942. augusztus 25-én a búcsúzásnál egy bizonyos Muszja asszony egy kis sárga fejpárnát ajándékozott nekem, hogy alvásnál a fejem puhán legyen. Muszja asszony mellékesen elmesélte, hogy férje katonatiszt az ostromlott Leningrádban, fiát pedig a németek Hamburgba hurcolták kényszermunkára.
Hány ilyen családsors lehetett akkoriban?
Elvezényeltek a 128. tábori tartalékos zászlóaljtól: 12 óra 15 perckor elindultunk Harkovból Nova Varáriába, szolgálat éjfélig, másnap reggel 7.00-kor pedig indulás a Kaukázusba, a frontra. A 23. páncéloshadosztály Altud térségében állomásozott a Kaukázus előterében (a Terek folyó mellett, az Tbiliszi előtti Ordzsonokidze [ma: Vlagyikavkaz] városánál).
Ebben a csatában vesztette életét Ewald Mehner 1942. május 25-én, pünkösdhétfőn. Pfeiffer azt mondta, hogy Ternijénél történt, páncélosok ölték meg.
Még egy kedves emlék Harkovból. 1942. augusztus 25-én a búcsúzásnál egy bizonyos Muszja asszony egy kis sárga fejpárnát ajándékozott nekem, hogy alvásnál a fejem puhán legyen. Muszja asszony mellékesen elmesélte, hogy férje katonatiszt az ostromlott Leningrádban, fiát pedig a németek Hamburgba hurcolták kényszermunkára.
Hány ilyen családsors lehetett akkoriban?
1942. augusztus 8., szombat | Találkozás, kapcsolat a helyiekkel, bordély
Elkészült a telefonközpont, és a 128. tábori tartalékos zászlóaljnál üzembe helyeztük a Gigantot.
Anton Ziegerrel meglátogattuk a falumbeli Josef Kammerert (a Rheinlust kocsma gazdájának a fiát). Josef Kammerer csapatellátós altiszt volt. Lényegesen idősebb volt, és nem ismert meg, csak amikor mondtam, hogy én vagyok a takarékszövetkezetes Max Baumann fia – ekkor viszont nagyon megörült. Adott egy csomó ellátmányt, hogy vigyem magammal a laktanyámba; máig hálás vagyok érte.
Nekünk, katonáknak tilos volt az oroszokkal, illetve az ukránokkal beszélni vagy kapcsolatot felvenni. A kapcsolat azonban szükségképpen adódott. A nők és a lányok mosták a ruhánkat, stoppolták a zokninkat és takarítottak. A fizetés kenyérben vagy más élelmiszerrel történt, amink éppen maradt. Nagy ínség volt, az emberek éheztek, koldultak.
Egy jellemző eset: egyszer Harkovban sétálva odajött hozzám két német katona, és a bordélyház iránt érdeklődtek. Nem tudtam, merre van. A karjuk alatt egy-egy cipót szorongattak – ott is így fizettek.
Anton Ziegerrel meglátogattuk a falumbeli Josef Kammerert (a Rheinlust kocsma gazdájának a fiát). Josef Kammerer csapatellátós altiszt volt. Lényegesen idősebb volt, és nem ismert meg, csak amikor mondtam, hogy én vagyok a takarékszövetkezetes Max Baumann fia – ekkor viszont nagyon megörült. Adott egy csomó ellátmányt, hogy vigyem magammal a laktanyámba; máig hálás vagyok érte.
* * *
Nekünk, katonáknak tilos volt az oroszokkal, illetve az ukránokkal beszélni vagy kapcsolatot felvenni. A kapcsolat azonban szükségképpen adódott. A nők és a lányok mosták a ruhánkat, stoppolták a zokninkat és takarítottak. A fizetés kenyérben vagy más élelmiszerrel történt, amink éppen maradt. Nagy ínség volt, az emberek éheztek, koldultak.
Egy jellemző eset: egyszer Harkovban sétálva odajött hozzám két német katona, és a bordélyház iránt érdeklődtek. Nem tudtam, merre van. A karjuk alatt egy-egy cipót szorongattak – ott is így fizettek.
1942. augusztus 7., péntek
Kánikula! A telefonközpont átállítása „Gigantra”. Ma is elmentem a Jardan családhoz.
1942. augusztus 6., csütörtök
Hőség! Délután megnéztem a harkovi Színes színpadot. Kimenő este 9-ig volt engedélyezve; meglátogattam Jardanékat.
1942. augusztus 4., kedd
Délelőtt szolgálat, délután megnézem a Színes színpad műsorát, este Jardanéknál voltam.
1942. augusztus 3., hétfő
Látogatás a Jardan és a Muszja családnál; szép lakásuk van. Jardan úr könyvszekrényében Goethe és Schiller is megvan, németül. A Jardan házaspár arról mesél, hogy a háború kitörése előtt repülőgéppel utaztak a Krímbe a szabadságukat eltölteni.
A moziban megnéztem a Wetterleuchten um Barbarát.
(Villámlás Barbaráért: náci propagandafilm, Ausztria 1938. márciusi bekebelezését, az Anschlusst a tiroli bányászok szempontjából, felszabadításként mutatja be.)
A moziban megnéztem a Wetterleuchten um Barbarát.
 |
| Forrás: filmportal.de |
1942. július 19., vasárnap
Megnéztem a Diener lassen bitten filmet, és megismerkedtem egy Tamara nevű lánnyal.
(Vígjáték 1936-ból: egy londoni „fordított bálon” a komornyikok és más szolgák játsszák az arisztokraták szerepét, amiből számos vidám bonyodalom és szerelem adódik.)
(Vígjáték 1936-ból: egy londoni „fordított bálon” a komornyikok és más szolgák játsszák az arisztokraták szerepét, amiből számos vidám bonyodalom és szerelem adódik.)
1942. július 6., hétfő
Megjavítottam egy vezetéksérülést a traktorgyárban, összetörték autóval (Tgujet felé, Harkovtól 12 km-re).
 |
| A traktorgyár 2008-ban | Forrás: Panoramio |
1942. július 5., vasárnap
Reggel 8-kor mise, előtte gyóntam, a misén áldoztam. Jó volt a prédikáció. Éjszakai szolgálatban voltam a telefonközpontban.
1942. július 1., szerda | Mozi
Megnéztem „A W.B.1 titkos dosszié” című filmet. A városban kb. 6–7 katonamozi működött ekkoriban.
[Náci propagandafilm, amely a német haditengerészet tengeralattjáró-flottájának kialakulását, illetve Wilhelm Bauer (1822–1875) ebben kifejtett munkásságát mutatja be.]
 |
| Forrás: filmportal.de |
1942 június | Levelek Rheinhausenből
Édesapám írja, hogy 23–25 nyulat kell etetnie és ellátnia. Rosel (Rosa) nővérem, Alfons felesége, naponta segít a háztartásban és a gazdaságban: áthozta a mi istállónkba mindkét kecskét és a disznót, és ott gondoskodik róluk. Segít a hatéves kis Seppel [Józsika] is: krumpliszedésnél vezette a szedőgépet húzó tehenet, és vigyázott, hogy egyenesen tartsa a sorokat.
Rosel nővérem elmondása szerint utoljára 1944 áprilisában volt otthon szabadságon: a húsvét utáni héten, április 16-án, fehérvasárnap jelen lehetett Seppl szerény elsőáldozási ünnepségén. 1945 májusában, a háború befejeződésekor, oberhauseni sógorával, Karl Alttal a heilbronni hadifogolytáborba került, ahonnan Franciaországba vitték. A foglyokat szállító vonat útja Waghäuselen is keresztülvitt, ahol Alfonsnak sikerül kidobnia egy cédulát. A fontos papír eljutott felesége, vagyis Rosel nővérem kezébe, ám mindössze annyit tudott meg belőle, hogy férje él, és viszik Franciaországba. A hadifogságot fiatal francia gazdáknál töltötte. Többek között cumisüvegből etette a gyermeküket. 1948 áprilisában tért haza. Legkisebb fia, Hugo, aki 1945. január 12-én született egy ízben megkérdezte: „Hát soha sem megy el ez az ember?” Élete első három évét apa nélkül élte le… Idősebb fiainak is sokat kellett apátlanul lenniük: Seppel ’35-ben, Alois pedig ’41-ben született. Nevelésük és ellátásuk minden gondja 4 évre szorgalmas és bátor Rosel nővéremre maradt.
Rosel egy tábori levélhez mellékelte Alfons sógorom képeslapját. Az elején egy vers volt: „Mein Herz hat den Wunsch in der Heimat zu sein” [szívem kívánsága, hogy odahaza legyek].
Említésre méltó még, hogy Alfons zenélt: a rheinhauseni nyelvjárásban Bandoniumnak nevezett kicsi tangóharmonikán játszott, mégpedig egy zenekarban. Öten voltak: Valentin Brand és Philipp Böllinger hegedült, Ernst Brand és testvére, Wilhelm Brand, valamint sógorom, Alfons Sorg pedig harmonikázott a táncolóknak.
Rosel nővérem elmondása szerint utoljára 1944 áprilisában volt otthon szabadságon: a húsvét utáni héten, április 16-án, fehérvasárnap jelen lehetett Seppl szerény elsőáldozási ünnepségén. 1945 májusában, a háború befejeződésekor, oberhauseni sógorával, Karl Alttal a heilbronni hadifogolytáborba került, ahonnan Franciaországba vitték. A foglyokat szállító vonat útja Waghäuselen is keresztülvitt, ahol Alfonsnak sikerül kidobnia egy cédulát. A fontos papír eljutott felesége, vagyis Rosel nővérem kezébe, ám mindössze annyit tudott meg belőle, hogy férje él, és viszik Franciaországba. A hadifogságot fiatal francia gazdáknál töltötte. Többek között cumisüvegből etette a gyermeküket. 1948 áprilisában tért haza. Legkisebb fia, Hugo, aki 1945. január 12-én született egy ízben megkérdezte: „Hát soha sem megy el ez az ember?” Élete első három évét apa nélkül élte le… Idősebb fiainak is sokat kellett apátlanul lenniük: Seppel ’35-ben, Alois pedig ’41-ben született. Nevelésük és ellátásuk minden gondja 4 évre szorgalmas és bátor Rosel nővéremre maradt.
Rosel egy tábori levélhez mellékelte Alfons sógorom képeslapját. Az elején egy vers volt: „Mein Herz hat den Wunsch in der Heimat zu sein” [szívem kívánsága, hogy odahaza legyek].
 |
| Bandoneón | Forrás: wikimedia commons |
Említésre méltó még, hogy Alfons zenélt: a rheinhauseni nyelvjárásban Bandoniumnak nevezett kicsi tangóharmonikán játszott, mégpedig egy zenekarban. Öten voltak: Valentin Brand és Philipp Böllinger hegedült, Ernst Brand és testvére, Wilhelm Brand, valamint sógorom, Alfons Sorg pedig harmonikázott a táncolóknak.
1942. június 28., vasárnap
Vasárnap reggel mise: gyóntam és áldoztam. Az imaterem falán volt egy plakát „És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.” (1 Jn 5, 4) Az imaház a Szumszkaja sugárúton, Harkov főutcáján volt. Délután újra elmentem az állatkertbe.
A harkovi szumszkaja sugárút napjainkban (nagyobb kép)
A harkovi szumszkaja sugárút napjainkban (nagyobb kép)
1942. június 25., csütörtök | Harkovi városnézés
Délelőtt szolgálatban voltam, délután elmentem a harkovi állatkertbe, megnéztem a Vörös teret és lefényképeztem a a Szumszkaja sugárút propagandaépületeinek tetejéről nyíló kilátást.
Remek nap.
A mai Szabadság tér, akkoriban Vörös tér (nagyobb kép)
Remek nap.
A mai Szabadság tér, akkoriban Vörös tér (nagyobb kép)
1942. június 21., vasárnap
Találkoztam az oberhauseni Pfeifferrel és Richard Zwiegellel Rheinhausenből (az Oberdorfstraßén lakik).
1942. június közepe | Harkovi mindennapok
Elkészítettem a századhoz tartozók büntetésjegyzékét és őrséget álltam.
Szabadidőmben kétszer voltam moziban, a harkovi városi színházban pedig láttam a „Nice, Bajazzo und Carmen”-t. Előadók: a hadsereg propagandaszázada. A hadosztályparancsnok tábornok üdvözletét küldte a városi színházban játszó hölgyeknek (amint azt a szolgálati távbeszélőn hallottam).
Szabadidőmben kétszer voltam moziban, a harkovi városi színházban pedig láttam a „Nice, Bajazzo und Carmen”-t. Előadók: a hadsereg propagandaszázada. A hadosztályparancsnok tábornok üdvözletét küldte a városi színházban játszó hölgyeknek (amint azt a szolgálati távbeszélőn hallottam).
1942. június | Odahaza Németországban
Sógoromat, Alfons Sorgot (34 éves) is behívták a Wehrmachtba. Édesapám írja, hogy egy őrszázadban van, és június 24-ével átvezénylik Baden-Baden Oosba, előtte viszont még le kell kaszálnia a rétet, mert az állatoknak kell a széna. Alfons nagyon jól kaszál. Édesapám fél a sok munkától, ami a betakarításnál rá fog maradni: súlyos gabonászsákokat kell a cséplőgéptől a szekérig cipelni, amit szorgalmas veje korábban mindig elvégzett.
Édesapám írja még, hogy a kicsépelt gabonát már a cséplőgépnél lemérik („termelési harc”, az élelmezés biztosítása).
Levele végén közli, hogy június 6-án megtartották a Rheinhausen Takarék- és Kölcsönpénztár közgyűlését a Régi Postához címzett fogadóban, 50 tag részvételével. A hiteltársaság vezetőjeként ő terjesztette elő az 1941. évi mérleget és üzleti beszámolót. A tiszta nyeresé 1094,30 birodalmi márka volt. Azt írja, hogy a közgyűlés alatt is rám gondolt, és minden simán ment.
Édesapám írja még, hogy a kicsépelt gabonát már a cséplőgépnél lemérik („termelési harc”, az élelmezés biztosítása).
Levele végén közli, hogy június 6-án megtartották a Rheinhausen Takarék- és Kölcsönpénztár közgyűlését a Régi Postához címzett fogadóban, 50 tag részvételével. A hiteltársaság vezetőjeként ő terjesztette elő az 1941. évi mérleget és üzleti beszámolót. A tiszta nyeresé 1094,30 birodalmi márka volt. Azt írja, hogy a közgyűlés alatt is rám gondolt, és minden simán ment.
1944. június 7., vasárnap | A harkovi Jardan család
Levél haza: „Egy tojás ára 1,30 Reichsmark (birodalmi márka), 1 kis négyszögletes cipó 15 Reichsmark: gyakori a cserekereskedelem: kenyeret tojásért.”
Hogy örülnek az emberek, ha nem legyőzöttként bánnak velük. Egyszer azt mondja nekem valaki: „Hans germanszkij szoldat nichts kultura”. Bizony, sok német katona így mutatkozott be. Az emberek számára én voltam a Germanszkij Hans.
A szállásunk udvarán közösen vételeztünk vizet katonák és civilek. Egyik reggel találkoztam Frau Jardannal, aki szintén vizet vett. Leejtett egy kis papírdarabot, amelyen ez állt: „Kedves Hans! Ha esik az eső, nem megyek falu, ha nem esik, megyek falu.” Innen tudhattam, hogy a család otthon van-e. Az embereknek muszáj volt vidékre utazniuk, hogy valami ennivalót szerezzenek. Azt a keveset, amijük volt, még velünk is megosztották.
Egyik este meghívott vacsorára a Jardan család. Sült krumpli volt, uborka- és paradicsomsaláta, végül kávé. A ház ura zongorázott, jobbra és balra tőle egy-egy gyertya égett, az asztalnál pedig ott ült katonai csizmájában a fiatal német katona, és étkezett. Balra tőlem a kanapén a ház úrnője. Micsoda boldogság! Szeretet az emberek, megértés oroszok/ukránok és németek között.
Hogy örülnek az emberek, ha nem legyőzöttként bánnak velük. Egyszer azt mondja nekem valaki: „Hans germanszkij szoldat nichts kultura”. Bizony, sok német katona így mutatkozott be. Az emberek számára én voltam a Germanszkij Hans.
A szállásunk udvarán közösen vételeztünk vizet katonák és civilek. Egyik reggel találkoztam Frau Jardannal, aki szintén vizet vett. Leejtett egy kis papírdarabot, amelyen ez állt: „Kedves Hans! Ha esik az eső, nem megyek falu, ha nem esik, megyek falu.” Innen tudhattam, hogy a család otthon van-e. Az embereknek muszáj volt vidékre utazniuk, hogy valami ennivalót szerezzenek. Azt a keveset, amijük volt, még velünk is megosztották.
Egyik este meghívott vacsorára a Jardan család. Sült krumpli volt, uborka- és paradicsomsaláta, végül kávé. A ház ura zongorázott, jobbra és balra tőle egy-egy gyertya égett, az asztalnál pedig ott ült katonai csizmájában a fiatal német katona, és étkezett. Balra tőlem a kanapén a ház úrnője. Micsoda boldogság! Szeretet az emberek, megértés oroszok/ukránok és németek között.
1942. május 12–28. | A harkovi csata
A szovjetek Harkov felmentésére ellentámadást intéztek a németek ellen, azonban a rossz szovjet felderítésnek köszönhetően a németek két hét alatt megállították őket, majd óriási vereséget mértek a rosszul vezetett vörös erőkre. A harkovi csatában a veszteségek majdnem 1:10-hez alakultak a németek javára, akik 240.000 hadifoglyot ejtettek, továbbá több száz harckocsit és ágyút semmisítettek meg vagy zsákmányoltak.
Ebben a csatában halt meg a falumbeli Ewald Mehner, május 25-én, pünkösdhétfőn. Ahogy Pfeiffer később elmondta, Ternij [Taranivka?] mellett a szovjet páncélosok hozták a halált.
 |
| A harkovi csata | Forrás: Wikimedia Commons |
1942. május | Harkovban
1942 májusának végén és június elején a hadosztály telefonközpontjában tevékenykedtem híradósként. Az átvezénylés miatt elveszítettem az irodai első írnoki állásomat.
1942. április 20., hétfő | Ünneplés
Schotte szakaszvezető, a század csapatellátó altisztje, akivel egyébként egy irodában dolgoztam, megkapta a háborús érdemkeresztet.
Az eseményt alaposan megünnepeltük. Itt ittam életemben először rumot, ráadásul sok is lett a jóból, úgyhogy tökéletesen kiütöttem magam.
 |
| Kriegsverdienstkreuz | Forrás: Wikipédia |
Az eseményt alaposan megünnepeltük. Itt ittam életemben először rumot, ráadásul sok is lett a jóból, úgyhogy tökéletesen kiütöttem magam.
1942. április 15., szerda | Harkov
A hideg és a hó miatt a harkoviak egészen ruhájukba burkolóztak. Az úttestről ugyan eltakarították a havat, ám az út szélén két oldalt hegyekben állt.
A szállásunk egy propagandaépületben, a párt egykori motorsportiskolájában lett. Egy csomó bútort találtunk benne. Sok asztalt és irodát zöld drapériával borítottak: igen jól nézett ki!
A számvevő őrsmester visszavett a századirodára, így első írnokként szolgáltam
A szállásunk egy propagandaépületben, a párt egykori motorsportiskolájában lett. Egy csomó bútort találtunk benne. Sok asztalt és irodát zöld drapériával borítottak: igen jól nézett ki!
A számvevő őrsmester visszavett a századirodára, így első írnokként szolgáltam
 |
| Harkov a német megszállás alatt | Forrás: robswebstek.com |
1942. április 7., kedd | Berakodás és indulás keletre!
Az útvonal: Nürnberg, Chemnitz, Drezda, Alsó- és Felső-Szilézia, Lemberg, Poltava, míg végül április 15-én, szerdán hajnalban megérkeztünk Harkovba.
Lengyelországban és Ukrajnában szörnyű képek tárultak elénk. A sínek mellett gyerekek, amint mezítláb, elszaggatott ruhában kenyérdarabkákat koldulnak.
Lengyelországban és Ukrajnában szörnyű képek tárultak elénk. A sínek mellett gyerekek, amint mezítláb, elszaggatott ruhában kenyérdarabkákat koldulnak.
1942. április 5. | Húsvétvasárnap
Húsvétvasárnap szabadságon voltam otthon, Rheinhausenben. Édesapám rettenetesen szenved anyánk halála miatt, a búcsúzás is nagyon szomorú volt.
Heinz Heppersnek, altlußheimi bajtársamnak ez volt az utolsó vasárnapi szabadsága; húsvétvasárnap együtt utaztunk vissza az esslingeni laktanyába.
Heinz Heppersnek, altlußheimi bajtársamnak ez volt az utolsó vasárnapi szabadsága; húsvétvasárnap együtt utaztunk vissza az esslingeni laktanyába.
1942. április 1., szerda | Tábornoki látogatás
Megszemlélt minket a tábornok. Közölte, hogy Oroszországban nem leszünk egyedül, és találkozni fogunk sok bajtársunkkal.
Meg tudtam látogatni Franz Reiff iskolatársam testvérét, Barbarát, aki Esslingenben lakott. A lakása a kaszárnyához vezető utcában volt. Ez egyfajta reménysugár volt a menetszázad mindannapjaiban.
A 128. tábori tartalékos zászlóaljban szolgált Heinz Heppes és Ewald Mehner. Heppesék a Rheinhausen és Altlußheim közötti téglaházikóban laktak, Mehnerék pedig a Rajna gátjának kanyarulatánál, a Rajna-holtág mellett, Oberhausenben.
Ahogy azt később sokszor hallottuk: mindketten meghaltak „Nagy-Németországért, a Führerért, a népért és a hazáért!”
Meg tudtam látogatni Franz Reiff iskolatársam testvérét, Barbarát, aki Esslingenben lakott. A lakása a kaszárnyához vezető utcában volt. Ez egyfajta reménysugár volt a menetszázad mindannapjaiban.
A 128. tábori tartalékos zászlóaljban szolgált Heinz Heppes és Ewald Mehner. Heppesék a Rheinhausen és Altlußheim közötti téglaházikóban laktak, Mehnerék pedig a Rajna gátjának kanyarulatánál, a Rajna-holtág mellett, Oberhausenben.
Ahogy azt később sokszor hallottuk: mindketten meghaltak „Nagy-Németországért, a Führerért, a népért és a hazáért!”
1942. március 19., csütörtök | Meghalt édesanyám
Meghalt édesanyám, Philomena; kaptam 4 nap rendkívül szabadságot. Éjjel fél 2-kor Ida nővérem és én, a fiatal katona ott álltunk halott édesanyánk előtt, és keservesen sírtunk. 60 éves volt.
1942. március 16., hétfő | Megérkezés Esslingenbe
Ma elhagytuk a Stuttgartot: eljöttünk Zuffenhausenből, és nehéz menetfelszerelésben bevonultunk a 20 km-re lévő Esslingenben a dombtetőn lévő laktanyába.
 |
| Az esslingeni laktanyák | Forrás: Wikimedia Commons |
1939–1942 | Áttekintés
Johann Bauman 1922 májusában, a Weimari Köztársaságban született. A Harmadik Birodalom létrejöttekor, vagyis Hitler hatalomra kerülésekor 11, a háború kitörésekor pedig 17 éves volt.
Hősünk középiskolás, amikor 1938 tavaszán a Wehrmacht bevonul Ausztriába, amely ettől kezdve a Német Birodalom része (Anschluss). Egy fél évvel később a müncheni egyezménnyel a birodalom Csehországot is bekebelezi, a frissen létrejövő Szlovákia pedig gyakorlatilag német bábállam lesz, déli része visszakerül Magyarországhoz.
A háború 1939. szeptember 1-jén kezdődik, amikor Németország néhány hét alatt elfoglalja Lengyelország nyugati felét. Két hét múlva a szovjetek is megtámadják Lengyelországot keletről, a hónap végére a német-szovjet határ Lengyelország közepén húzódik.
1939/40-ben a Szovjetunió és Finnország közötti ún. téli háború.
1940 első felében Németország néhány hónap alatt elfoglalja Dániát és Norvégiát, továbbá Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és Franciaország jó részét (és a fennmaradó része fölött is ellenőrzést gyakorol). Augusztus-szeptemberben a levegőben lezajlik az angliai csata, Hitler első komolyabb vesztesége. (Eközben a Szovjetunió a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében terjeszkedik nyugat felé: bekebelezi a három balti államot és bevonult Besszarábiába és Észak-Bukovinába.)
1940 őszén Olaszország megtámadja Görögországot, a német vezérkar pedig már javában dolgozik a Szovjetunió megtámadásának tervein.
1941 elején Líbiába érkezik Rommel és a Deutsches Afrikakorps. Március végén a jugoszláv kormány csatlakozik a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez. Két nappal később elkergetik, amire tíz nappal később megindul a balkáni hadjárat: Németország megtámadja Jugoszláviát és Görögországot (hogy segítsen a katonai téren nem túlzottan sikeres olaszoknak). Ekkor lép hadba Magyarország is a délvidéki bevonulással.
1941 leghosszabb napján, június 22-én Németország megtámadja a Szovjetuniót (tulajdonképpen Lengyelország keleti felét), és ezzel megindul a Barbarossa hadművelet. A német csapatok eleinte rendkívül gyorsan haladnak kelet felé, és a tél elejéig hatalmas területet foglalnak el.
Ekkor, 1941 októberében indul történetünk, amikor is a 19 éves Johann Baumann megkapja a behívóját.
December első napjaiban Moszkva alatt a szovjet ellentámadás megállítja és Moszkva környékén vissza is szorítja a Wehrmachtot.
December 7-én japán támadást intéz a Hawaii-szigeteken fekvő Pearl Harbor-i amerikai haditengerészeti támaszpont ellen, ezzel az USA is hadba lép.
1942 januárjában tartják meg Berlin mellett a wannseei konferenciát, ahol döntenek a zsidóság kiirtásáról.
Az időrendben itt tartunk most.
Az év első hónapjaiban a keleti fronton viszonylagos nyugalom van, és majd májusban indul meg az újabb német támadás a Fekete-tenger vidékén, illetve a Kaukázus irányába.
Hősünk középiskolás, amikor 1938 tavaszán a Wehrmacht bevonul Ausztriába, amely ettől kezdve a Német Birodalom része (Anschluss). Egy fél évvel később a müncheni egyezménnyel a birodalom Csehországot is bekebelezi, a frissen létrejövő Szlovákia pedig gyakorlatilag német bábállam lesz, déli része visszakerül Magyarországhoz.
A háború 1939. szeptember 1-jén kezdődik, amikor Németország néhány hét alatt elfoglalja Lengyelország nyugati felét. Két hét múlva a szovjetek is megtámadják Lengyelországot keletről, a hónap végére a német-szovjet határ Lengyelország közepén húzódik.
1939/40-ben a Szovjetunió és Finnország közötti ún. téli háború.
1940 első felében Németország néhány hónap alatt elfoglalja Dániát és Norvégiát, továbbá Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és Franciaország jó részét (és a fennmaradó része fölött is ellenőrzést gyakorol). Augusztus-szeptemberben a levegőben lezajlik az angliai csata, Hitler első komolyabb vesztesége. (Eközben a Szovjetunió a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében terjeszkedik nyugat felé: bekebelezi a három balti államot és bevonult Besszarábiába és Észak-Bukovinába.)
1940 őszén Olaszország megtámadja Görögországot, a német vezérkar pedig már javában dolgozik a Szovjetunió megtámadásának tervein.
1941 elején Líbiába érkezik Rommel és a Deutsches Afrikakorps. Március végén a jugoszláv kormány csatlakozik a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez. Két nappal később elkergetik, amire tíz nappal később megindul a balkáni hadjárat: Németország megtámadja Jugoszláviát és Görögországot (hogy segítsen a katonai téren nem túlzottan sikeres olaszoknak). Ekkor lép hadba Magyarország is a délvidéki bevonulással.
1941 leghosszabb napján, június 22-én Németország megtámadja a Szovjetuniót (tulajdonképpen Lengyelország keleti felét), és ezzel megindul a Barbarossa hadművelet. A német csapatok eleinte rendkívül gyorsan haladnak kelet felé, és a tél elejéig hatalmas területet foglalnak el.
 |
| A keleti front 1941 második felében | Forrás: Wikimedia Commons |
December első napjaiban Moszkva alatt a szovjet ellentámadás megállítja és Moszkva környékén vissza is szorítja a Wehrmachtot.
December 7-én japán támadást intéz a Hawaii-szigeteken fekvő Pearl Harbor-i amerikai haditengerészeti támaszpont ellen, ezzel az USA is hadba lép.
1942 januárjában tartják meg Berlin mellett a wannseei konferenciát, ahol döntenek a zsidóság kiirtásáról.
Az időrendben itt tartunk most.
Az év első hónapjaiban a keleti fronton viszonylagos nyugalom van, és majd májusban indul meg az újabb német támadás a Fekete-tenger vidékén, illetve a Kaukázus irányába.
Barbarossa hadművelet
Az oroszországi hadjárat, a Barbarossa hadművelet előző nyáron, 1941. június 22-én, vasárnap indult. A néhány hónap múlva kezdődő tél rendkívül hideg volt. A megfelelő téli ruházat hiánya miatt sok német katona fagyási sérüléseket szenvedett. A téli hadjáratban részt vevő katonák megkapták a Téli érdemrendet (amit a baka csak mirelithús-rendnek nevezett).
Amikor édesapám, Max (aki az I. világháborúban részt vett, és 1941-ben hatvan éves volt), a néprádión először hallott az oroszországi hadjárat megindulásáról, nagyon elkomorodott és elszomorodott.
 |
| A keleten vívott téli csatáért járó emlékérem | Forrás: Wikipédia |
Amikor édesapám, Max (aki az I. világháborúban részt vett, és 1941-ben hatvan éves volt), a néprádión először hallott az oroszországi hadjárat megindulásáról, nagyon elkomorodott és elszomorodott.
 |
| Volksempfänger | Forrás: Wikipédia |
1942. február | A század (al)tisztjei
A komoyabb rendfokozatú katonák között volt Müller százados századparancsnok, egy idősebb úr. Először a neudorfi Debatin közlegény kapott tőle rendkívül szabadságot – a században neki voltak a legjobb eredményei lövészetből, ezért csak orvvadásznak hívtuk.
Ott volt még egy Schulz nevű őrmester, a század számvevője. Az volt a legjobb, ha az ember nem került az útjába.
Meg kell még említeni Hepper őrmestert, valamint Motzer és Teufel szakaszvezetőket. Heppernek köszönhetem, hogy elvégezhettem a gépjárművezetői tanfolyamot, és III. osztályú jogosítványt kaptam.
Ott volt még egy Schulz nevű őrmester, a század számvevője. Az volt a legjobb, ha az ember nem került az útjába.
Meg kell még említeni Hepper őrmestert, valamint Motzer és Teufel szakaszvezetőket. Heppernek köszönhetem, hogy elvégezhettem a gépjárművezetői tanfolyamot, és III. osztályú jogosítványt kaptam.
1942. február | Öngyilkosság
Egy szomorú eseményről is meg kell emlékezni. A szomszédos épületben a gyalogoslövész-század újoncai laktak. Sokszor hallottuk, milyen szigorú volt a kiképzés, a drill, mekkora szivatások voltak stb. Állítólag előfordult, hogy fiatal újoncok kétségbeesésükben kiugrottak a laktanya harmadik emeletéről.
Ebben a gyalogoslövész-században volt kiképzésen Alwin Hambsch, egykori iskolatársam, aki korábban Rheinhausenben lakott, az Oberdorfstraßén, később Bad Rappenauba költözött. Alwin a háborúban elveszítette az egyik lábát
Ebben a gyalogoslövész-században volt kiképzésen Alwin Hambsch, egykori iskolatársam, aki korábban Rheinhausenben lakott, az Oberdorfstraßén, később Bad Rappenauba költözött. Alwin a háborúban elveszítette az egyik lábát
1942. február | Kivégzőosztagban
A hadbíróság – általunk ismeretlen okból – golyó általi halálra ítélt egy katonát. Johann Baumann gyalogost pedig beosztották a kivégzőosztagba öt vagy hat társával együtt. Amikor a fegyvereket kiosztották, már meg voltak töltve és ki voltak biztosítva. Uram irgalmazz!
A kivégzési parancsot az utolsó pillanatban visszavonták. Olyan boldogok voltunk, hogy madarat lehetett volna fogatni velünk!
És mi lett a halálra ítélttel? Soha többé nem hallottunk az ügyről
A kivégzési parancsot az utolsó pillanatban visszavonták. Olyan boldogok voltunk, hogy madarat lehetett volna fogatni velünk!
És mi lett a halálra ítélttel? Soha többé nem hallottunk az ügyről
1942. február | Rokonlátogatás
A Zuffenhausenben töltött idő alatt alkalmam nyílt, hogy meglátogassam egyik unokatestvéremet és feleségét, Wendelint és Sofiet (született Becker), akik Stuttgart mellett laktak. Két éves kislányuk, Anna (1940-ben született), mindig sok örömet szerzett: lelki feltöltődés.
A háború végén, 1945 május 8-án Wendelin őrmester volt a Birodalmi Munkaszolgálatnál. 1953. április 1-jén átvette a Rheinhauseni Takarék- és Kölcsönpénztár vezetését, és így édesapám, Max Baumann utódja lett, aki 1928. január 1-jétől 1953-ig – 72 éves koráig – vezette a hitelintézet ügyeit.
Wendelin 1987. február végén halt meg (75 éves korában), felesége, Sofie pedig egy hónappal később (73 évesen).
A háború végén, 1945 május 8-án Wendelin őrmester volt a Birodalmi Munkaszolgálatnál. 1953. április 1-jén átvette a Rheinhauseni Takarék- és Kölcsönpénztár vezetését, és így édesapám, Max Baumann utódja lett, aki 1928. január 1-jétől 1953-ig – 72 éves koráig – vezette a hitelintézet ügyeit.
Wendelin 1987. február végén halt meg (75 éves korában), felesége, Sofie pedig egy hónappal később (73 évesen).
1942. február | Őrség
Őrséget is kellett állni. A laktanyaőrség fejenként 8 óra volt (4×2), a hadosztályőrség pedig 4 óra. A hadosztályőrség egy stuttgarti épületben volt, a tábornok főhadiszállásán, ahová villamossal utaztunk. Itt éjszaka nem kellett őrt állni, csupán egy asztalnál ülni, és a helyiségeket ellenőrizni. Nappal, amikor a tábornok bejött és elment, az egész őrségnek fel kellett sorakoznia, és jelentenie kellett.
Mindezek után, amiket itt meg az előző bejegyzésekben leírtam, nem megy ki egy szó a fejemből, amit apám emlegetett: hullaengedelmesség – Kadavergehorsa. Milyen igaza volt: a hullaengedelmesség a vak engedelmesség. Ilyen volt a tökéletes katona.
Mindezek után, amiket itt meg az előző bejegyzésekben leírtam, nem megy ki egy szó a fejemből, amit apám emlegetett: hullaengedelmesség – Kadavergehorsa. Milyen igaza volt: a hullaengedelmesség a vak engedelmesség. Ilyen volt a tökéletes katona.
1942. február 4., szerda | Téli menetelés
Mai levelemben arról tájékoztatom édesanyám, édesapám és Ida nővérem, hogy a vasárnapi szabadságról 23.30-kor rendben visszaértem a laktanyába.
Tegnap, kedd reggel fél 5-kor volt ébresztő, fél 6-kor indult a menetelés: 25 km jeges utakon, hóviharban, nagy szintkülönbséggel, és egy fél órára még a gázmaszkot is föl kellett venni. Azt hittem, belepusztulok. Társaim nyögtek, káromkodtak mint a kocsis. Erőltetett menet volt, 25 font (kb. 12 kg) felszereléssel.
3 órát és 20 percet tartott a kínzás.
Tegnap, kedd reggel fél 5-kor volt ébresztő, fél 6-kor indult a menetelés: 25 km jeges utakon, hóviharban, nagy szintkülönbséggel, és egy fél órára még a gázmaszkot is föl kellett venni. Azt hittem, belepusztulok. Társaim nyögtek, káromkodtak mint a kocsis. Erőltetett menet volt, 25 font (kb. 12 kg) felszereléssel.
3 órát és 20 percet tartott a kínzás.
1942. január 25., vasárnap | Vezetéképítési gyakorlatok
Mai levelemben egy terepen történő vezetéképéítésről, úgynevezett építőgyakorlatról írok. Azon a héten nagyon hideg volt: –30 °C fokban fektettük le a távbeszélő-vezetékeket. Sok bajtársam megbetegedett.
A minden héten elkövetkező éjszakai gyakorlatok undorítóak voltak.
A levélben még megkérdeztem, hogy befagyott-e a Rajna.
A minden héten elkövetkező éjszakai gyakorlatok undorítóak voltak.
A levélben még megkérdeztem, hogy befagyott-e a Rajna.
1942. január 12., hétfő | Menetgyakorlat
Mai levelemben egy menetelésszerű téli gyakorlatról írtam, amelyet előző csütörtök-pénteken hajtottunk végre. A hőmérséklet –20 °C fok volt, és kb. 55 km-t kellett Zuffenhausen és Leonberg környékén havas és jeges utakon megtennünk. Egyik hálótársamnak lefagyott a nagyujja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)