1942 június | Levelek Rheinhausenből

Édesapám írja, hogy 23–25 nyulat kell etetnie és ellátnia. Rosel (Rosa) nővérem, Alfons felesége, naponta segít a háztartásban és a gazdaságban: áthozta a mi istállónkba mindkét kecskét és a disznót, és ott gondoskodik róluk. Segít a hatéves kis Seppel [Józsika] is: krumpliszedésnél vezette a szedőgépet húzó tehenet, és vigyázott, hogy egyenesen tartsa a sorokat.


Rosel nővérem elmondása szerint utoljára 1944 áprilisában volt otthon szabadságon: a húsvét utáni héten, április 16-án, fehérvasárnap jelen lehetett Seppl szerény elsőáldozási ünnepségén. 1945 májusában, a háború befejeződésekor, oberhauseni sógorával, Karl Alttal a heilbronni hadifogolytáborba került, ahonnan Franciaországba vitték. A foglyokat szállító vonat útja Waghäuselen is keresztülvitt, ahol Alfonsnak sikerül kidobnia egy cédulát. A fontos papír eljutott felesége, vagyis Rosel nővérem kezébe, ám mindössze annyit tudott meg belőle, hogy férje él, és viszik Franciaországba. A hadifogságot fiatal francia gazdáknál töltötte. Többek között cumisüvegből etette a gyermeküket. 1948 áprilisában tért haza. Legkisebb fia, Hugo, aki 1945. január 12-én született egy ízben megkérdezte: „Hát soha sem megy el ez az ember?” Élete első három évét apa nélkül élte le… Idősebb fiainak is sokat kellett apátlanul lenniük: Seppel ’35-ben, Alois pedig ’41-ben született. Nevelésük és ellátásuk minden gondja 4 évre szorgalmas és bátor Rosel nővéremre maradt.

Rosel egy tábori levélhez mellékelte Alfons sógorom képeslapját. Az elején egy vers volt: „Mein Herz hat den Wunsch in der Heimat zu sein” [szívem kívánsága, hogy odahaza legyek].

Bandoneón | Forrás: wikimedia commons

Említésre méltó még, hogy Alfons zenélt: a rheinhauseni nyelvjárásban Bandoniumnak nevezett kicsi tangóharmonikán játszott, mégpedig egy zenekarban. Öten voltak: Valentin Brand és Philipp Böllinger hegedült, Ernst Brand és testvére, Wilhelm Brand, valamint sógorom, Alfons Sorg pedig harmonikázott a táncolóknak.

1942. június 28., vasárnap

Vasárnap reggel mise: gyóntam és áldoztam. Az imaterem falán volt egy plakát „És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.” (1 Jn 5, 4) Az imaház a Szumszkaja sugárúton, Harkov főutcáján volt. Délután újra elmentem az állatkertbe.


A harkovi szumszkaja sugárút napjainkban (nagyobb kép)

1942. június 25., csütörtök | Harkovi városnézés

Délelőtt szolgálatban voltam, délután elmentem a harkovi állatkertbe, megnéztem a Vörös teret és lefényképeztem a a Szumszkaja sugárút propagandaépületeinek tetejéről nyíló kilátást.

Remek nap.


A mai Szabadság tér, akkoriban Vörös tér (nagyobb kép)

1942. június közepe | Harkovi mindennapok

Elkészítettem a századhoz tartozók büntetésjegyzékét és őrséget álltam.

Szabadidőmben kétszer voltam moziban, a harkovi városi színházban pedig láttam a „Nice, Bajazzo und Carmen”-t. Előadók: a hadsereg propagandaszázada. A hadosztályparancsnok tábornok üdvözletét küldte a városi színházban játszó hölgyeknek (amint azt a szolgálati távbeszélőn hallottam).

1942. június | Odahaza Németországban

Sógoromat, Alfons Sorgot (34 éves) is behívták a Wehrmachtba. Édesapám írja, hogy egy őrszázadban van, és június 24-ével átvezénylik Baden-Baden Oosba, előtte viszont még le kell kaszálnia a rétet, mert az állatoknak kell a széna. Alfons nagyon jól kaszál. Édesapám fél a sok munkától, ami a betakarításnál rá fog maradni: súlyos gabonászsákokat kell a cséplőgéptől a szekérig cipelni, amit szorgalmas veje korábban mindig elvégzett.

Édesapám írja még, hogy a kicsépelt gabonát már a cséplőgépnél lemérik („termelési harc”, az élelmezés biztosítása).

Levele végén közli, hogy június 6-án megtartották a Rheinhausen Takarék- és Kölcsönpénztár közgyűlését a Régi Postához címzett fogadóban, 50 tag részvételével. A hiteltársaság vezetőjeként ő terjesztette elő az 1941. évi mérleget és üzleti beszámolót. A tiszta nyeresé 1094,30 birodalmi márka volt. Azt írja, hogy a közgyűlés alatt is rám gondolt, és minden simán ment.

1944. június 7., vasárnap | A harkovi Jardan család

Levél haza: „Egy tojás ára 1,30 Reichsmark (birodalmi márka), 1 kis négyszögletes cipó 15 Reichsmark: gyakori a cserekereskedelem: kenyeret tojásért.”

Hogy örülnek az emberek, ha nem legyőzöttként bánnak velük. Egyszer azt mondja nekem valaki: „Hans germanszkij szoldat nichts kultura”. Bizony, sok német katona így mutatkozott be. Az emberek számára én voltam a Germanszkij Hans.

A szállásunk udvarán közösen vételeztünk vizet katonák és civilek. Egyik reggel találkoztam Frau Jardannal, aki szintén vizet vett. Leejtett egy kis papírdarabot, amelyen ez állt: „Kedves Hans! Ha esik az eső, nem megyek falu, ha nem esik, megyek falu.” Innen tudhattam, hogy a család otthon van-e. Az embereknek muszáj volt vidékre utazniuk, hogy valami ennivalót szerezzenek. Azt a keveset, amijük volt, még velünk is megosztották.

Egyik este meghívott vacsorára a Jardan család. Sült krumpli volt, uborka- és paradicsomsaláta, végül kávé. A ház ura zongorázott, jobbra és balra tőle egy-egy gyertya égett, az asztalnál pedig ott ült katonai csizmájában a fiatal német katona, és étkezett. Balra tőlem a kanapén a ház úrnője. Micsoda boldogság! Szeretet az emberek, megértés oroszok/ukránok és németek között.